Patak napló – július
A Rákos-patak medrének munkálatai mellett tovább folytatódik a vízszakasz zuglói környezetének további megújítása is. Előkészítik
A Rákos-patak medrének munkálatai mellett tovább folytatódik a vízszakasz zuglói környezetének további megújítása is. Előkészítik
Július 2-án délutántól július 4-én estig tilos gépkocsival behajtani a Szugló utca Újvidék téri szakaszára.
A forró júniusi napokban sem unatkoznak a Rákos-patak környezetének revitalizációjával megbízott szakemberek. Elsősorban vízügyi munkálatok
Május 24. és június 4. között két héten át volt lehetőség részt venni a Zuglói Önkormányzat nyereményjátékában, melynek során kertészeti utalványokat lehetett nyerni. A Szelektív Hét (a végdátum kitolása után már inkább Szelektív Hetek) során az önkormányzat partnerének, az FKF Zrt. munkatársai összesen kilenc óvodában, közel 1.000 gyermeknek tartottak foglalkozást a szelektív hulladékgyűjtésről.
Június első hétvégéjén szabadtéri beszélgetésre, közös ötletelésre hívtuk a zuglóiakat a Bosnyák térre.
Amikor 2017 őszén a SUNRISE projektben elkezdtük összegyűjteni a Törökőr közlekedésével kapcsolatos panaszokat és ötleteket, az egyik legnehezebb kérdés
Májusban is fáradhatatlanul dolgoznak a Rákos-patak partján a terület megújításán. A földmunkák és vízügyi feladatok
Május 25. és Június 4. között nagyszabású kampányt indít a Zuglói Önkormányzat, mellyel a szelektív hulladékgyűjtést ösztökélnék a lakosság körében. A kampányban az önkormányzat partnere az FKF Zrt., akik óvodásokhoz látogatnak el foglalkozásokat tartani a gyermekeknek, valamint egy mindenki számára nyitott, online előadással is készülnek a témában. A kampány során 6 darab 5.000 forint értékű kertészeti utalványt is kisorsolnak.
Elkészültek a forgalomcsillapítási fejlesztések a SUNRISE projekt két célterületén.