Search
Close this search box.

Megnyílik a Részvételi Klub: Folytatódik a Közösségi Párbeszéd Zuglóban

A Zuglói Közösségi és Részvételi Osztály szeretettel meghívja a helyi lakosokat, civil szereplőket és közösségeket a Részvételi Klubba – az osztály által életre hívott szakmai közösségbe!

Lezárultak a zuglói részvételi koncepciót megalkotó munkacsoportok ülései, de Zugló elkötelezett a közösségi párbeszéd folytatása mellett. A Zuglói Polgármesteri Hivatal Közösségi és Részvételi Osztálya, mely idén tavasszal kezdte meg munkáját, és aktívan részt vett a partnerségi lehetőségek, a közösségi terek helyzetének vizsgálatában, valamint a közösségi költségvetés rendszerének kialakításában, most elindítja a Részvételi Klubot. Ez a kezdeményezés egy nyitott platformot biztosít a helyi lakosok, civil szervezetek és közösségek számára, hogy továbbra is kapcsolódhassanak a részvételi munkához.

A Klubba ezen a linken lehet jelentkezni! ITT

A Közösségi és Részvételi Osztály megközelítésének alapja a részvételiség, vagyis az, hogy a zuglóiak minél szélesebb körben, aktívan bevonódjanak a kerület ügyeinek alakításába. Ennek érdekében a hivatal egy munkacsoportot hozott létre, amelyhez 40-50 zuglói civil csatlakozott. A tagok vállalták, hogy részt vesznek a részvételi keretek megalkotásában és a részvételi koncepció megtervezésében. Ez az anyag lesz az alapja annak, hogy Zuglóban tudatosan és átláthatóan valósuljanak meg a közösségi és részvételi folyamatok, és hogy minél többen kapcsolódhassanak be a helyi döntéshozatalba.

A munkacsoport öt alkalommal ült össze, hogy megvitassák a részvételi program legfontosabb elemeit. A beszélgetések fókuszában állt a tájékoztatás kérdése, azaz, hogyan lehet hatékonyan és érthetően eljuttatni az információkat a zuglóiakhoz. Szó esett a partnerség lehetőségeiről is, vagyis arról, hogyan lehet a helyi szereplőket – civil szervezeteket, intézményeket, lakóközösségeket – bevonni és együttműködésre ösztönözni. Külön figyelmet kapott a közösségi terek helyzete, amelyek a részvételi programok fizikai színterei lehetnek, valamint az idén induló részvételi költségvetés rendszere, amely lehetőséget ad arra, hogy a zuglóiak közvetlenül döntsenek bizonyos helyi fejlesztések finanszírozásáról.

Ez az új kezdeményezés Zuglóban nemcsak a helyi demokrácia megerősítését szolgálja, hanem egyben lehetőséget teremt arra, hogy a kerület lakói aktív szereplőkké váljanak saját környezetük alakításában.

A Részvételi Klub, mint szakmai közösség, azért jött létre, hogy fórumot biztosítson mindazok számára – zuglói lakosoknak és szervezeteknek egyaránt – akik érdeklődnek a részvételiség és a közösségfejlesztés iránt. A klub lehetőséget teremt az aktuális önkormányzati részvételi folyamatok megismerésére, megvitatására, valamint a közös gondolkodásra és kapcsolódásra.

A Részvételi Klub havonta egyszer fog ülésezni, biztosítva a rendszeres találkozás és eszmecsere lehetőségét.

Az első alkalom időpontja és helyszíne:

  • Időpont: 2025. július 1., kedd, 16:00–18:00
  • Helyszín: MIZU Iroda (Budapest, Bosnyák tér 4, 1149)

A részvételhez jelentkezés szükséges ITT

Legyen Ön is részese a változásnak!

Továbbiak

Kapcsolódó Hírek