Search
Close this search box.

Döntés a Füredi utca 17. szám alatt tervezett dohányboltról

A Füredi utca 17. szám alatti területen tervezett dohánybolt létesítése körüli kérdés ismételten a Képviselő-testület napirendjére került február 27-én, miután a beruházó újra megkereste az önkormányzatot, azt követően, hogy a Képviselő-testület korábban elutasította a tervet. A testület januárban döntött úgy, hogy a lakosság véleményét figyelembe véve hoznak végső döntést, ezért lakossági igényfelmérés indult. Az online kérdőívet a közvetlen környezetben élő lakók számára tettük elérhetővé.

A rendelkezésünkre álló egy hét alatt összesen 139 válasz érkezett. Az igényfelmérés eredményei alapján a válaszadók túlnyomó része, 78%-a nem támogatja a dohánybolt létesítését, míg csupán a 12%-a tartja mindenképp szükségesnek az új üzletet. A válaszokból az is kiderült, hogy a támogatók jellemzően dohányosok, míg az ellenzők inkább a közbiztonság romlásától, zajterheléstől és a zöldterületek csökkenésétől tartanak. Feltételezésünk szerint, ha több idő áll rendelkezésre, és így más módszerek is elérhetőek a megszólításra (offline kérdőív, fórum stb.), akkor ez az arány – a nagyobb elérés hatására – változna, hiszen a magyar átlag szerint 30% körüli a dohányosok száma. A dohánybolt létesítésével kapcsolatos aggályok között szerepel, hogy a dohánybolt alkoholt is árusíthat, ami a környék közterületi problémáit súlyosbíthatja. Az eredmények arra is felhívták a figyelmet, hogy a beruházást támogatók legfőképpen kényelmi okokból támogatják a beruházást és az új bolt könnyebben elérhetővé tenné a termékeket.

A február 27-én tartott ülésen a Képviselő-testület nem támogatta a Füredi utca 17. melletti közterület-alakítási terv végrehajtását, azaz a dohánybolt létesítését.

Fotó: A nemzeti dohánybolt története / https://www.wnx.hu/kozelet/nemzeti-dohanybolt

Továbbiak

Kapcsolódó Hírek