Felpörög a Városi Vízkör!

„Amikor a kút kiszárad, megismerjük a víz igazi értékét.” Benjamin Franklin

Az éghajlatváltozás új kockázatokat jelent a városok vízgazdálkodásának egyensúlyára. Ingadozó csapadékra, hosszú száraz időszakokra, hirtelen lezúduló esőkre és villámárvizekre kell felkészülnünk. Emellett az ivóvízigény és a szennyvízterhelés is nő a közép-európai régióban, ami megterheli az elavult infrastruktúrát. Ezek együtt veszélyeztetik a vízellátás biztonságát a városainkban.

Előrelátó tervezés Közép-Európa városaiban

Felismerve a helyzet súlyát, öt közép-európai város, víz- és szennyvízszolgáltatók, valamint szakmai szervezetek fogtak össze egy közös projektre, hogy megoldást találjanak az új kihívásokra: ez a City Water Cirles, vagyis a Városi Vízkör.

A projektben a partnerek az éghajlatváltozáshoz igazodó városi vízgazdálkodás tudásbázisának felépítésére vállalkoztak. Az elkészülő tudásanyag mindenki számára elérhető lesz, aki a témában új módszereket, települési tervezési és műszaki megoldásokat keres.

Kiknek szólnak az anyagok?

Elsősorban az önkormányzatoknak, hiszen ők felelnek a területükön a megfelelő ivóvíz- és szennyvízszolgáltatásért, de remélhetőleg a szakmában dolgozók, közszolgáltatók és tematikus civil szervezetek is hasznos információt, új szemléletet nyernek.

Gyakorlatban is működik?

A Városi Vízkörben öt partnerváros egy-egy mintaprojektet is megvalósít, hogy bemutassa és megosztható tapasztalatokat is gyűjtsön a gyakorlati működésről.
• Budapest XIV. kerületében, Zuglóban egy helyi óvodában szürkevíz és esővízhasznosító rendszert telepítenek
• Torinóban az esővíz visszaforgatását és hasznosítását tesztelik egy városi tetőkertben, ahol talajmentes környezetben termesztenek növényeket
• A maribori kísérleti projektben az esővíz és a tisztított szennyvíz építőipari felhasználását tesztelik újrahasznosított építőanyagoknál
• A lengyel Bydgoszcz a középületekről nagy esőkor lezúduló vizet vezeti be a város esővízgyűjtő kertjeibe
• Split városában arra keresik a választ, hogyan segít spórolni a vízzel az okosmérés mobilos applikációval megtámogatva

Hogyan kapcsolódhatnak mások is a projekthez?

Részt vehetnek a körkörös városi vízgazdálkodásról szóló képzéseken és workshopokon
Önkormányzatoknak különösen hasznos, ha megismerik a partnervárosok integrált városi vízgazdálkodást segítő stratégiáit
Ehhez nemzetközi stratégiai útmutató is készül majd, hogy a települések felkészülhessenek a kihívásra
A projekt digitális tudástára mindenki számára nyitott
Készül majd egy online kézikönyv a körkörös vízgazdálkodásról

Projektpartnerek
Budapest XIV. kerülete, Zugló Önkormányzata (HU)
Fővárosi Csatornázási Művek (HU)
Torinó Önkormányzata (IT)
Poliedra (IT)
Maribor Water Supply Company (SI)
E-Institute (SI)
Bydgoszcz önkormányzata (PL)
Institute for Sustainable Development Foundation (PL)
Public Institution RERA (HR)
Split Water and Sewerage Company Ltd. (HR)
Association for RainwaterHarvesting and Water Utilisation (DE)

Kapcsolat
https://www.interreg-central.eu/CWC.html
https://www.facebook.com/citywatercircles/
https://www.instagram.com/citywatercircles/
https://twitter.com/CirclesCity

 

CWC logo

A nemzetközi együttműködési projektet az Interreg CENTRAL EUROPE Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatja. A magyar partner részvétele a projektben a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

2019-11-08T13:09:45+00:00