Search
Close this search box.

Sokszínűség hangja első állomása Óbidos városában

A Sokszínűség hangja első projektindító eseményén május 9 – 11 között vettünk részt Óbidos városában Portugáliában. Az Európai Unió Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek programjának támogatásával megvalósuló projekteseményen közel 30 nemzetközi résztvevő vett részt önkormányzatoktól és civilszervezetektől közösen.

Tovább »

Szükség van közterületi kerékpártárolókra!

A Fővárosi fedett, zárható kerékpártárolók létesítése társasházak, lakótelepek környéként című pályázati felhíváson nyertes projekt támogatási szerződésének aláírását megelelőzően az önkormányzat lakossági igényfelmérést végzett.
A lakossági bevonás kapcsán elsősorban azokat a házakat céloztuk meg, amelyek a tervezett 3 helyszín (Kántorné sétány 5., Szentmihályi út 23., Füredi utca/Vezér út kereszteződés) 200 méteres körén belülre esnek, mely összesen 41 lakóházat érintett, benne 5912 lakással.

Tovább »

Elindultak a részvételi munkacsoportok

Az április 7-i a zuglói Lipták villában megrendezésre kerülő első találkozása óta a részvételi munkacsoportok még két alkalommal gyűltek össze. Részvételi koncepcióalkotás céljából immár harmadik alkalommal találkoztunk a munkacsoportokat alkotó helyi civilekkel, állampolgári csoportokkal. Nagy örömünkre szolgál, hogy minden alkalmon közel 30-an vettek részt a közös munkában.

Tovább »

Áprilisban Zuglóba látogatott el a GREENgaged projekt nemzetközi delegációja

Április 28-30 között került megrendezésre a GREENgaged ötödik 2,5 napos szakmai eseménye, amely során a résztvevők Budapestre látogathattak el. A projekt látogatáson több ország köztük Portugália, Hollandia, Lettország, Görögország, Szlovénia, Málta, Szlovákia, Bulgária, Spanyolország, Litvánia, Olaszország, Franciaország és Magyarország képviseletében voltak jelen az eseményen résztvevők – önkormányzatban és civil szervezetekben dolgozó munkatársak.

Tovább »

Érdekel, hogy mi köze a fenntarthatóságnak az étkezéshez? Oszd meg velünk ötleteidet és nyerj!

Érdekel, hogy mi köze a fenntarthatóságnak az étkezéshez? Vannak ötleteid, hogy hogyan lehetne csökkenteni például az élelmiszerhulladékot vagy hogy hogyan juthatna el több helyi szezonális élelmiszer minél több fogyasztóhoz? Hogyan lehetne méltányosabb vagy igazságosabb az élelmezési rendszer? Oszd meg velünk ötleteidet egy rövid videóban és nyerj egy húszezer forintos utalványt a verseny keretében!

Tovább »

Lakossági egyeztetés a Zsivora parkban

A Zsivora parkban illegális és megoldatlan parkolási állapotok miatt tartottunk lakossági fórumot. Az április 15-én tartott fórum a helyszínen történt, így többen képviselték magukat, az eső és a szórólapon történő meghirdetés ellenére.  

Tovább »

Megalakult a Közösségi és Részvételi Osztály

A Társadalomfejlesztési Főosztály részeként, Közösségi és Részvételi Osztály alakult Zuglóban. Az Osztály két fővel indítja az önkormányzati részvétel erősítését célzó folyamatokat és nagyon elkötelezett a zuglói részvételi demokrácia, civil társadalom erősítése mellett.

Tovább »

Jelentkezzetek balkonkertésznek!

A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület, a zuglói önkormányzat támogatásával és a Borhy Kertészet Kft. szakmai partnerrel együttműködve pályázatot hirdet saját kerttel nem rendelkező zuglói társasházak lakóinak. A pályázat célja, hogy minél többen megismerjék a kertészkedés örömét, a vegyszermentes zöldségek természetes ízét és a környezetbarát életmódot.

Tovább »

Mi történt a ZIFFA lakossági fórumon?

Készül a zuglói Zöld Infrastruktúra Fejlesztési és Fenntartási Akcióterv (ZIFFA), a dokumentum jelenlegi állapotát a készítők ismertették a kerületben élőkkel, akik véleményt mondhattak róla és további ötletekkel gazdagították.

Tovább »

Zugló zöld oázisai: magánkertek szerepe és jövője a klímaváltozás tükrében

Mészáros Szilviával, a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. környezettervezőjével arról beszélgettünk, hogyan tehetnek a kerttel rendelkező kerületi lakosok egy zöld Zuglóért.
Cikksorozatunk A zuglói ZIFFA (Zöldinfrastruktúra Fejlesztési és Fenntartási Akcióterv) tervezési folyamatát mutatja be, és kíván segíteni a lakosságnak, hogy ötletekkel bekapcsolódjon a folyamatba.

Tovább »